Nemesbük

2021.02.09

A község nevében a "bük" szócska egyrészt a bükkfára utal, másrészt a Byk nemesi családnévből származik, ennek a kettőnek ötvözete. Az erdőkkel körülvett település két nagyobb részből áll, az Ófaluból és a Szőlőhegyből. A magaslatokról gyönyörű kilátás nyílik a térség környező településeire, a zalai tájra. Nemesbük első írásos említése 1408-ból való, de már a kora középkor óta bizonyíthatóan lakták, templommal és a Köszvényes patakon átkelővel rendelkező helység volt. 1557-ben Felsőbük néven említik, 1580-ban már Nemesbük a neve. Lakossága jórészt kisnemesekből állt, erre utal a település neve is. A Rákóczi úton még láthatók a régi nemesi- és a fésűs telkes beépítések. A török időkben a környező települések közül Nemesbük állt ellen a legtovább, csak 1629-től vált a Porta adófizetőjévé. Történeti érdekesség, hogy a Pécsi Levéltárban őrzött dokumentumok tanúsága szerint lakóinak száma a középkorban több száz évig meghaladta a körzet legnagyobb városa, Keszthely lakosainak számát. A 19. században a falu fejlődése lassan történt, társadalmi összetételét tekintve még mindig 50%-ban nemesek lakták, akik közül többen szőlővel rendelkeztek Cserszegtomaj, Rezi és Alsópáhok községekben. 1930 és 1936 között Nemesbük része volt Zalaköveskút.A második világháború után a település gyorsan modernizálódott, új házak épültek, 1948-ban bevezették a villanyt is. Nőtt az ingázók száma, akik elsősorban Keszthelyen és Hévízen a szolgáltatási szektorban helyezkedtek el. Az 1990-es években jelentősen megnőtt a falusi turizmus keretében a település utáni érdeklődés, amely a nagy turisztikai központok, Hévíz és Keszthely közelségének és a falu csendességének köszönhető.Az igazi látványosság Nemesbükön a Határ-híd. Az építmény mellvédjén tábla tudatja, hogy 1860-ban épült a Köszvényes patak fölé, és 2010-ben újították fel. A történeti leírásokból kiderül, hogy már 1932-ben is renoválták. A kétboltíves híd ritka építészeti megoldás, hasonlót a megyében nem is találni. Nemesbük két falurészét köti össze, s most is nélkülözhetetlen a szerepe a térség közlekedésében.

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK TEMPLOM

Nemesbük területén a legkorábbi írásos említésű falu Mihályfalva (későbbiekben Kiskarmacs, Mihályháza, Egyházasmihálykarmacs), amelynek nyomai a mai falu keleti határában, a Mihályházi-hegyen találhatók. 1275-ben említi először okirat a zalai vár földjeként. A falu a török hódoltság idején elpusztult. Templomának alapjait 1983-ban találták meg. A kő alapozás és a méretek alapján 11-12. századi félköríves szentélyű rotunda lehetett.

Nemesbük középkori templomának helyét a megye régészeti topográfiája a mai katolikus templom helyére jelöli. Az 1748-ban Szent Katalin tiszteletére emelt fakápolna mintegy 60 személy befogadására volt alkalmas. A kápolnából hiányzott a kórus, az orgona, a szószék, a padok és a gyóntatószék. A kápolna mellett állt a fa harangláb, tetőzetén kereszttel és 30 font súlyú haranggal. 1777-ben kőből új, barokk stílusú templomot építettek Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére. Mérete: 21x8 m. A templom előtti parkban egy míves kőkereszt és egy fénykereszt áll. Ez utóbbi az egyike a világ több mint nyolcezer fénykeresztjének, melyeket az 1996-os franciaországi grenoblei kinyilatkoztatás után állítottak. A dicsőséges feltámadás keresztjének magassága a jeruzsálemi Golgota-hegy magasságának egy százada, 7,38 méter. Magyarországon az első fénykeresztet 2002-ben állították fel Debrecenben. A templom mellett található plébániaépület a 19. század első felében épült, a leírások szerint a hívek adakozásaiból 1817-ben. Az épület 1990-ig folyamatosan lakott és karbantartott volt, ezt követően 2014-ben került felújításra. Nemesbük 1746-ban Rezihez, 1757-től Karmacshoz tartozott. Anyakönyvei is itt vannak 1756-1817 között. Karmacs filiájából 1816-ban alapították.

A templom búcsúünnepe: június 29.

Szentségimádási napjai: március 12.

Filia:

Zalaköveskút

Szent Mária Magdolna tiszteletére épített pálos kolostoráról 1263-ban és 1307-ben szólnak írások. Ma már nyoma sincs ennek a templom nélküli faluban.

Alsópáhoki Plébánia - Egyházközségi információsportál
Minden jog fenntartva 2021
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el